EGYÜTTMŰKÖDÉST ÍRT ALÁ KÉT FONTOS KECSKEMÉTI INTÉZMÉNY

Fontos együttműködési megállapodás született a Neumann János Egyetem és a Kecskeméti Szakképzési Centrum között. A két oktatási intézmény már évek óta dolgozik együtt, ám most mérföldkőhöz érkeztek. Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója kiemelte, eddig lehetőség volt az informatikai, specializált gép- és járműgyártás, valamint gazdálkodás menedzsment okleveles technikus beiskolázásra. Most ez a sor bővül a közlekedés és szállítmányozással, valamint a gépészettel, mely képzések 2023-ban indulnak.

Ez azt jelenti, hogy okleveles technikusként végezve a szakirányú középiskolai tanulmányaikat 30 kreditként beszámítja az egyetem. Dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora elmondta, a cél, hogy a szakképzés országos szinten is megújuljon, a partnerség új dimenzióba emelkedjen, amely az egyik erőssége a felsőoktatás és a szakképzés fejlődésének. Fontos üzenet, hogy folyamatos lehet az út a tehetséges fiatalok számára a szakképzésből az egyetem felé. A Neumann János Egyetem tudatosan építi az intézmény, a város, a kamara, a középiskolák és a duális partnercégek közötti együttműködést a gyakorlatorientált képzések fejlesztése, a magasan kvalifikált munkaerő helyben tartása érdekében.

FORRÁS: HIROS.HU