Hidrogén workshop Egyetemünkön

A Tudásközpont a tudományos tevékenységén kívül kiemelt feladatának tekinti a különböző szakmai rendezvényeken való részvételt és ezek szervezését, ezzel is teret biztosítva a kapcsolatépítésnek, inspirálódásnak, és az újdonságok terjedésének. Csizmadia Norbert a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy egyetemünk névadója mindig az új lehetőségeket, a jövő technológiáját kereste, ezért a Neumann János Egyetem számára különösen fontos az olyan fenntarthatóságot szolgáló kihívásokban való részvétel, mint a hidrogéntechnológia. A workshop sorozat célja, hogy a nemzetközi stratégiai céloknak megfelelően közelebb hozza egyetemünk polgárait a hidrogéntechnológiához, bemutassa számukra a legújabb technológiai fejlesztéseket, ezzel növelve a társadalmi elfogadást és részvételi kedvet a Tudásközpontban folyó kutatásokhoz. A bemutatók segítségével igyekeznek felhívni a figyelmet a hidrogéntechnológiában rejlő izgalmakra is fejlődési lehetőségekre, és lehetőséget adnak arra, hogy bárki feltehesse a számára érdekes kérdéseit a témában.

Az eseményen az előadók között üdvözölhettük a Kontakt - Elektro Kft. munkatársait, akik Csordás Antal fejlesztőmérnök prezentációja által ismertették tüzelőanyag-cella alapú közlekedési megoldásaikat – a hajóktól a szemetes autókig, valamint Szabó Lórántot, az NJE Mesterséges Intelligencia Tudásközpontjának igazgatóját, aki az autonóm rendszerek alapjait és különböző alkalmazási lehetőségeit mutatta be szemléletes előadásában. Dr. Varga Erika, a Hidrogéntechnológiai Tudásközpont tudományos projektvezetője a tüzelőanyag-cellák működési alapjaiba adott betekintést. A hallgatóság baráti légkörben, pogácsa és kávé mellett tehette fel kérdéseit az előadások között. Az eseménynek az online bejelentkezőkkel együtt 120 résztvevője volt. A szervezők köszönik az aktív részvételt és bíznak abban, hogy a megjelentekből többeket csapattagként üdvözölhetnek majd.